Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Afrika: Zambézi és Serengeti

 Most kalandozzunk el egy kicsit más irányba; egészen pontosan Afrika gazdag élővilágot rejtő helyeire: a Zambézire és környékére és a Serengeti Nemzeti Parkba.

Serengeti Nemzeti Park

 

Afrika első nemzeti parkja, amelyet még a harmincas években az angolok alakítottak ki. A 15 ezer km2-es terület Tanzániában fekszik, a kenyai határ mentén, a Viktória tó mellett, ahonnan mintegy 150 km-re terjed keleti irányba. A csapadék a tó közelében 1000 mm, attól távolabb csak 500-600 mm. Ennek következménye, hogy az esős időszakban a távolabbi szavannák kizöldülve hatalmas állatmennyiségnek biztosítanak legelőt. Mire május végére kiszáradnak a gyepek, az állatok hatalmas vándorutat megtéve a nedvesebb területekre érkeznek, ahol még ívó vizet és füvet találnak. Ez a hatalmas méretű állatvándorlás egyik nevezetessége a területnek. Ekkor a gnúk (Connochaetes sp.), antilopok, zsiráfok, zebrák, elefántok, hosszú sorokba rendeződve vonulnak nyugat felé. Őket követik a ragadozók - oroszlánok, párducok - majd a dögevők - sakálok (Canis mesomelas),hiénák, keselyük. Ez az impozáns állatmozgás az esős időszak beálltával - novemberben - visszafelé indul. A Serengeti Nemzeti Park tartja el pillanatnyilag a legnagyobb tömegű állatot. Repülőgépes állatszámlálások során megállapították, hogy 370.000 nagyvad ál a parkban, amelyből túlnyomó többség növényevő. Minden négyzetkilométeren 30 állat legel, amely már a terület eltartó képességének határán van. Éppen ezért hoztak létre itt egy kutatóintézetet, amely az állatok viselkedését, az állatközösségek összetételét, táplálkozását vizsgálja, hogy az esetleges túlszaporodásokból adódó problémák még időben, megfelelő állományszabályozással elkerülhetők legyenek. A területen élő állatok közül meg kell említeni a nagy számban élő gnúkat (Connochaetes sp.), tomson (Gazella thomsoni) és grant gazellákat (Gazella granti), kaffer bivalyokat (Syncerus caffer), zsiráfokat (Giraffa camelopardalis), orrszarvukat (Diceros bicornis),impalákat (Aepyceros melampus), elefántokat (Loxodonta africana). A ragadozók közül különösen szép az oroszlán állomány (Panthera leo), de van leopárd (Panthera pardus), és gepárd (Aciononyx jubatus) is. A dögök eltakarításában a csíkos (Hyaena hyaena) és foltos hiénák (Crocuta crocuta), valamint a sakálok (Canis mesomelas) vesznek részt a nagyszámú keselyű mellett. A kutatók a Serengetin több, mint 500 madár fajt mutattak ki, amelyek között olyanok is vannak, mint az óriás túzzok (Ardeotis cori), a strucc (Struthio camelus), és a kigyász keselyű (Sagittarius serpentarius).A szavanna ernyő akáciáin (Acacia giraffae) szinte tömegesen fészkelnek a különböző szövőpintyek. Tehát a világ egyik legszebb és leggazdagabb szabadtéri állatkertjét őrzik itt, amelyet sajnos az egyre szaporodó orvvadászat fenyeget.

 

Forrás: http://www.nyf.hu

 

Zambézi és környéke

 

Zimbabwe területén, az esős évszakban hatalmas áradásokkal jelentkező Zambézi folyótól délre fekszik a Mana-Pools Nemzeti Park, amely változatos arculatú tájat rejt magában. A folyó árterületén számtalan állatfaj talált otthonra, az igen nagyra növő nílusi krokodilnak itt él az egyik utolsó dél-afrikai populációja.

Afrika délkeleti részét egy szélesen hömpölygő folyó szeli ketté, amelyet Zambézinek neveznek. A hatalmas vízfolyás déli partján, Zimbabwe területén pedig a Világörökség egyik csodás gyöngyszeme található, a Mana-Pools Nemzeti Park, melyet 1984-ben vettek fel az UNESCO Világörökség listájára.

A Zambézi felső szakaszán az évi csapadékmennyiség átlagban 700 milliméter körül mozog, ami nem számít túl soknak és ez is nagyon egyenlőtlenül hullik alá az égből. Az eső nagy része a decembertől márciusig tartó esős évszakban felhőszakadás formájában éri el a földet. Ilyenkor a folyó a rengeteg víznek és a sebes folyású lejtős szakaszoknak köszönhetően jelentős mennyiségű hordalékot szállít magával a magasabban fekvő helyekről, hogy majd azt a lassabb áramlású, kiszélesedésű folyószakaszon terítse szét. A hordalék idővel szigeteket alkot, amelyek végül gátakká alakulnak és elterelik a Zambézit eredeti medréből. Az elmocsarasodott régi folyómedreket nevezik a környék lakói mana-poolsnak.

Ám a nemzeti park területén nem csupán mocsaras tájakkal lehet találkozni, más helyeken felszínét száraz erdőkkel tarkított szavanna borítja, amelyen a Zambézi mellékfolyói futnak nagyobb testvérükhöz. A vízpartokon szép galéria erdők emelkednek ki a sík vidékből. Egyébként a folyó egyes szakaszai természetrajzilag merőben eltérnek egymástól, mocsaras vidékek váltakoznak meredek partokkal, vízmosásokkal, hogy majd hatalmas sziklafalak között folytassa útját az Indiai-óceán felé. A nemzeti park a folyótól távolabbra eső, déli részét gránitdombság foglalja el, melynek lankáin szárazságtűrő növényzet telepedett meg. A dombok lábánál ér véget a Zambézi árterülete.

Ezen az árterületen csodálatos élővilág alakult ki, a folyó mentén 380 madárfaj talált otthonra. A leggyakoribb madárfaj a jasszána, de sokféle gém, marabuk és jégmadarak is élnek itt. A ragadozó madarak az aprótermetű törpesólymoktól a tekintélyes méretű réti sasokig képviseltetik magukat. A halak közül a legérdekesebbek az úgynevezett tüdőshalak, amelyek az áradás levonultával beássák magukat az iszapba, anyagcserjük lelassul és kezdetleges tüdejükön keresztül jutnak oxigénhez.

A Mana-Pools Nemzeti Parkban szinte az összes nagytestű afrikai gerinces megtalálható. A térség erdőit és szavannáit számtalan keskenyszájú orrszarvú, kafferbivaly, gepárd, hiénakutya, elefánt, oroszlán, gepárd, zebra, víziló, zsiráf és még sok-sok állatfaj népesíti be. A száraz évszakban az árterületeken különösen sok vad gyűlik össze, hogy friss legelőt találjon magának. Két hatalmasra növő állatnak, a nílusi krokodil és a víziló szinte utolsó nagyobb populációinak a nemzeti park biztosít zavartalan életmódot.


Fotó: Steve Underwood - Culturefocus.com

A szavanna és a trópusi őserdő közötti átmenetet miombónak nevezik, ami az időszakos árterület vége is egyben. Ez a száraz erdősáv ebben a magasságban - Angolától Mozambikig - átszeli egész Afrikát. A miombó viszonylagos egyhangúságát az akár négy méteres magasságot elérő termeszvárak törik meg. A tölcsér formájú, vörös színű építmények üde színfoltként virítanak, a benne lévő termeszeket pedig földimalacok és cibethiénák fogyasztják előszeretettel.

Forrás: http://www.sulinet.hu